Jegyek a Michael W. Smith (Budapest) rendezvényre, és több mint 11,500 további eseményre évente, beleértve a legnépszerűbb koncerteket, sport és kulturális eseményeket valamint egyéb rendezvényeket Magyarországon és Európa-szerte.


Felhasználóhely

A bevásárló kosara üres

Kosár megtekintése

Michael W. Smith - Jegyek ©

Michael W. Smith

SYMA Sport- és Rendezvényközpont
Budapest
Magyarország

Nincsenek aktív előadások ennél a rendezvénynél!

Info

Michael W. Smith
„A New Hallelujah” turné

2009. június 9.
SYMA „A” Csarnok

Az amerikai CCM szupersztár zenekarának első koncertje a régióban!

A 3 Grammy díjas énekes-zongorista-dalszerző eddigi pályáját nemcsak a több tízmillió eladott album, hanem több mint 30 Dove díj, több világi slágerlistára felkerülő, egészen  Number 1-ig felkapaszkodó dal is jelzi. 26 éves karrierének elejét a keresztény értékrendet felmutató popalbumok jelezték, az elmúlt közel 10 évben pedig Smitty egyre erősebben az Egyháznak szóló zenélés felé fordult, hidat verve ezzel több korosztály között. Ígérete szerint Budapesten mindkét időszakból jócskán hallhatunk majd.

Az idén 52 éves Michael Whitaker Smith eddigi életműve még zenei eredményei nélkül is szédítő: Smith lelkész, filmsztár, hírességek és elnökök – köztük Bono és Geroge W. Bush - személyes barátja és tanácsadója. Producer, lemezkiadó, mellesleg a People magazin szerint a világ egyik legsármosabb férfija. Mindemellett öt gyermek édesapja, 27 éve házas, a Rocketown, egy fiatalokat segítő szolgálat alapítója, a harmadik világ nélkülözőinek szószólója a Compassion és a DATA nevű szervezeteken keresztül.

A koncert a SYMA „A”-ban, az ország egyik legnagyobb, legmodernebb, légkondicionált rendezvénycsarnokában lesz.

Helyszín információ

SYMA Sport- és Rendezvényközpont
Dózsa György út 1., 1146 Budapest
Magyarország

Térképet mutat

Galéria
speciális galéria lezárása
  1. refresh

  2. vagy Mégse Vissza