Töltés...

Nincsenek aktív előadások ennél a rendezvénynél!

Esemény részletek

A 2017-es FINA Masters Világbajnokságon elért győzelem után 2018 nyarán ismét vízbe száll a Millennium Masters. A XIXO Waterpolo All Star Gála pólótörténeti eseménynek is tekinthető, hiszen július 31-én a Duna Arénában az egykori legnagyobb ellenfelekből álló világválogatottal mérkőzik meg a csapat.

A Millennium Masters tavaly nyáron veretlenül nyerte meg a tornát a 40 év felettiek kategóriájában. A világbajnokság nemcsak a csapatnak, hanem a közönségnek is igazi örömünnep volt, hiszen a meccseket végig teltház előtt játszották.

A XIXO Waterpolo All Star Gálán a magyar keretben idén is ott lesz a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Szécsi Zoltán; a két olimpiai arannyal rendelkező Fodor Rajmund, Gergely István, Steinmetz Barnabás, Varga Tamás és Vári Attila, illetve a Sydneyben aranyérmes Märcz Tamás, Székely Bulcsú és Varga Zsolt, a kispadon Kemény Dénes és Kósz Zoltán ülnek majd. A világválogatottat pedig az egykori legnagyobb ellenfelek alkotják majd.

Mérkőzés: 20 órától
Kapunyitás: 16 óra
16-20 óra között felvezető, ráhangoló mérkőzések és színes programok várnak mindenkit!

További információk