htr - Jegyek

FTC-Telekom - Pro Recco  - Jegyek / Vásárlás

Esemény részletek

FTC-PRO RECCO EURÓPAI SZUPERKUPA-DÖNTŐ

2024 után idén is Budapesten rendezik a klubvízilabda csúcseseményét, az Európai Szuperkupa döntőt, ahol összejött az a párosítás, amiről a sportág szerelmesei csak álmodni mertek. Az egyik oldalon ott lesz a Bajnokok Ligája-címvédő FTC-Telekom férfi csapata, a másik oldalon pedig a BL-rekorder Pro Recco várja az összecsapást, amely tavasszal megnyerte a második számú nemzetközi kupasorozatot, vagyis az Euro Kupát. E két klub abszolút kiemelkedik a mezőnyből és dominált a BL elmúlt idényeiben, hiszen egyaránt háromszor hódította el a legrangosabb trófeát a magyar bajnok (2019, 2024, 2025), és az olasz sztárcsapat is (2021, 2022, 2023). Ebből kétszer is egymás ellen vívták a finálét, ráadásul a tavalyi csata igazán emlékezetesre sikeredett, hiszen az utolsó másodpercekben dőlt el meccs a Fradi javára.

A Szuperkupa „főpróbájára” az Egyesült Államokban került sor szeptember első hetében, ahol két bemutató mérkőzést is játszott egymással a két rivális. Az amerikai közönség fantasztikus gólokkal, valamint ütésekkel és kemény játékkal tarkított meccset láthatott New Yorkban, ahol óriási izgalmak után ötméterespárbajban nyert az FTC 16-14-re. Két nappal később egy hasonlóan magas hőfokú mérkőzésen egy utolsó percben lőtt góllal győzött a Pro Recco 16-15-re.

Ilyen előzmények után csap össze a rangos trófeáért a világklasszisok sorát felvonultató Ferencváros és a Pro Recco az Európai Szuperkupa-döntőben, amit nem érdemes kihagyni.