Töltés...

Elérhető dátumok

Esemény részletek

Horváth Károly, ismertebb nevén Charlie az a művész, akit valószínűleg minden hazai zeneszerető ember ismer. Könnyűzenész, a rock, jazz, blues, funky jellegzetes rekedt hangú előadóművésze. Eredetileg balett táncosnak készült, később még színészként is feltűnt, és színházban is szerepelt. Székesfehérvári gimnazista évei során alapította első rockegyüttesét a Decca-t, ami egyre népszerűbb lett, viszont jogi okok miatt a Decca nevet meg kellett változtatniuk, így az Olimpia évében mi más lehetett volna a nevük, mint Olympia. Több formációban, rengeteg albummal és koncerttel a háta mögött olyan zenei pályafutást tudhat magáénak, amely szinte egyedülálló hazánkban. Charlie egy olyan előadó, aki mindig megújulásra készen 100%-osan uralja a színpadot. Pályafutása során 23 díjjal honorálták tehetségét, többek között Arany Zsiráf-díjjal, Liszt Ferenc-díjjal. Többszörös EMeRTon-díjas művész, valamint megválasztották az év énekesének. 1993-ban munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével ismerték el, 2018-ban pedig Budapest díszpolgára lett.



Roby Lakatos

 

Roby Lakatos egy világhírű hegedűművész aki a Roma Jazz és a klasszikusok hozzáértője. Számos világhírű Jazzemberrel is játszott már, mint például: Herbie Hancockc és Quincy Jones., Karrierje során számos díjat bezsebelt már például a: Legjobb Klasszikus hegedűművész-t  1984- ben.   Mikor Roby Lakatos az úgynevezett  "klasszikus zenét" összekapcsolja a magyar-cigány vitalitás varázsával, nem válik tiszteletlen magatartássá a magasabb kulturális örökség felé, de inkább tükrözi a kulturális örökségben gyökerező mély hagyományt Cigány embereket, és új, frissítő élvezeteket nyújt a hallgató és a zene szeretőjének. Roby nem csak egy rendkívüli virtuóz, hanem egy bűvész, egyedülálló technikával, és saját stílusával hódítja meg a zeneszerető füleket.

További információk