KALAPÁCS JÓZSEF 60 SZÍNHÁZKONCERT
Nincsenek aktív előadások ennél a rendezvénynél!
Nincsenek aktív előadások ennél a rendezvénynél!
06.12-ig 25% kedvezmény
Ahány 25%-os kedvezményes jegyet vásárolsz a Színházkoncertre, annyi jegyet vehetsz 25%-os kedvezménnyel a TOTÁLIS METÁL koncertre. ( Totális Metál 25%-os kedvezményes jegyigényét az info@tex.hu e-mail címen jelezze).
Kalapács József rendhagyó módon, dupla koncerttel ünnepli 60. születésnapját.
(A második felvonás augusztus 12-én lesz a Budapest Parkban, teljesen más műsorral és más közreműködőkkel.)
A magyar rockzene ikonját, a honi metál egyik megteremtőjét első alkalommal, június 12-én az Erkel Színházban köszöntik művésztársai.
Ekkor kevésbé ismert arcát mutatja rajongóinak.
Azon rockoperák és musicalek gyöngyszemeiből adnak elő részleteket pályatársaival, melyekben 40 éves tevőleges pályafutásai során aktív szerepe volt.
Különféle színházi helyszíneken bújt bele egy-egy figura szerepébe.
Részletek fognak elhangozni - többek közt - az István, a király, az Attila- Isten kardja, a Jézus Krisztus Szupersztár, az Operaház fantomja című ismert művekből.
Művészvendégei: az Atilla Fiai Társulat, Vikidál Gyula, Nagy Feró, Rudán Joe, Varga Miklós, Mr. Basary.
"Ha elmarad egy Krokodil Rock Kft által szervezett koncert, mi visszaváltjuk a jegyeket, s nem kupont adtunk. A jövőben is mindig ezt tesszük. Mi nem rontjuk a szakma hitelét."
A jobb teljesítmény érdekében adja hozzá Eventim.hu parancsikont az asztalához.
A speciális ajánlatokról szóló értesítések fogadásának engedélyezése.
Értesítést kérek halasztás, elmaradás és egyéb változásokról