TörökÁdám - Jegyek

Török Ádám 75 & Syrius-Mini 50  - Jegyek / Vásárlás

Esemény részletek

Török Ádám 75 éves lesz. 2023. május 8.-án az Erkel Színházban nagyszabású koncertet tervezünk.Az előadáson Török Ádám születésének 75. éves évfordulóját egy jubileumi koncerttel ünnepeljük meg. Ennek keretében bemutatjuk az új Bartók cd lemezt és a koncertet egyben Orszáczky Jackie emlékére is ajánljuk a Syrius - Mini Jam 50. évfordulójának alkalmából.

Török Ádám énekes, fuvolista, dal és szövegíró, producer. Pályafutása alatt 50 különböző magas zenei színvonalú lp, cd és dvd jelent meg tőle alkotói munkássága alatt. Több mint 9000 koncertet adott itthon és külföldön, elsősorban Svájcban, Lengyelországban, de jelen volt az USA, Kanada, Ausztria és Olaszország színpadain is. Koncertezett a Felvidéken és Erdélyben is. 1968 óta több mint 50 zenésznek biztosított saját együtteseiben megélhetést. Fontosnak tartottam, hogy a magyar nyelvhez idomítsuk a bluest, a rockot és a progressziv zenét. Igyekeztem a közép-európai magyar értékeket megőrizni, előtérbe helyezni. Ennek köszönhetően híresek lettek Papp Gyulával közösen készített Bartók feldolgozásaink”. Jelentős Ádám zenekarvezetői tevékenysége is. 1968 óta több mint 50 zenésznek biztosított saját együtteseiben megélhetést. A rendszerváltás után közel 10 nagy fesztivált és 10 szuperkoncertet szervezett saját vállalkozásban, mint pl. Tabán, Paks, Budapest Sportcsarnok, Petőfi Csarnok,BKK. Ezeken a megarendezvényeken is rengeteg embernek biztosított munkát.Legendás, világhírű zenészekkel játszott együtt : B.B.King, Billy Cobham, Tom Beck, Boris Pilleri Pályafutása során szinte a teljes magyar élvonal pl: Tátrai Tibor, Babos Gyula, Orszáczky Miklós, Pataki László, Deák Bill Gyula, Németh Alajos,Papp Gyula,Závodi Jancsi,Németh Karcsi játszott vele híres Bem rakparti klubjában és más jelentős koncerthelyszínen. Blues Café cimű TV müsora is rengeteg embert vonzott az ezredforduló tájékán.

Ádám az egyik legtöbbet koncertező rockzenész.

1968-2020 között több mint 6000 koncert a Mini együttessel,

1985-2020 között több mint 3000 szóló, duo, trio koncert.

Eredményei, díjai:

1976-ban Pop-meccs gála: több százezer szavazattal a legjobb hangszeres zenésznek járó díj.

1981-ben Ifjuságért díj

1991-ben Emerton díj.

1999-ben Budapestért Díj

2004-ben Kereszteslovag a világ 1000 legjobb dala közé kerül és ott 4. helyezést ért el.

2006-ban 10 legjobb között a Jaguárok, kolibrik a Blue Light című angol cd válogatásban

2009-ben Blues életműdíj.

2015-ben Radics Béla Emléktársaság Elnök

2015-ben Budavárért Emlékérem

2016-ban All about flute amerikai applikácioban a világ 12 legjobb rockfuvolása közé kerül

2017-ben Magyar Érdemrend Lovagkereszt

2019-ben Máté Péter díj

2021-ben Fonogram életműdíj