TÖRÖK ÁDÁM: ÁLOMKONCERT

Nincsenek aktív előadások ennél a rendezvénynél!

Esemény részletek

A MAI KONCERT MEGRENDEZÉSRE KERÜL!






ÁLOMKONCERT, TÖRÖK ÁDÁM ÉLETMŰ EST A BUDAPEST KONGRESSZUSI KÖZPONTBAN


 


2020. március 11-én, a Budapest Kongresszusi Központban rendezi meg a Krokodil Rock Kft (www.krokodilrock.hu), a hazai jazz-rock műfaj úttörőjének, Török Ádámnak az életmű koncertjét.


Ádám a magyar rockélet egyik „ős reprezentánsa”, 70 éves és 50 éve van a pályán. Micsoda kettős évforduló!


Az első, s máig a legnagyobb mítosszal rendelkező zenekara, a Mini, újszerű hangzásával 1968-ban robbant be az akkori „beatzenei életbe”. Kezdetben a pályája csúcsán levő Illés együttes előzenekaraként játszottak, majd jöttek az önálló fellépések és a későbbiekben közös „bulik” az LGT-vel.


Három „kultikus” játszó helyük volt ebben az időszakban.


Önálló klub a Bem Rakparton, koncertek az Ifjúsági Parkban és alapítóként a legendás Tabán Fesztiválokon.


Pályája során, több mint kilencezer előadása volt szerte a világban. Külföldön elsősorban Svájcban, Lengyelországban, de jelen volt az USA, Kanada, Ausztria és Olaszország színpadain is. Világhírű zenészekkel játszott együtt: B.B. King, Billy Cobham, Tom Beck, B. Pilleri.


30 különböző, magas színvonalú LP, CD és DVD jelent meg tőle alkotói munkássága alatt.


Legsikeresebb dalai, A Gőzhajó, a Vissza a Városba, a Kereszteslovag, beírták nevüket a magyar rocktörténet legkiemelkedőbb számai közé.


Bartók lemeze mind a széleskörű szakma, mind a zeneértő közönség által nyitott fülekre talált.


2004-ben Kereszteslovag című számát beválasztják a világ 1000 legjobb dala közé és ott 4. helyezést ért el.


2016-ban az amerikai zenész szakszervezet a világ 12. legjobb rockfuvolásának ismeri el.


Magyarországon is jutalmazzák kimagasló zenei pályáját. Többek közt:


1991-ben Emerton díj


1999-ben Budapestért díj


2015-ben Budavárért Emlékérem


2017-ben Magyar Érdemrend Lovagkereszt.


Mostani, Kongresszusi Központos koncertjén vendégei az „Ős” és a jelenlegi Mini zenekar tagjai, többek közt: Papp Gyula, Németh Alajos, Németh Károly, valamint Tátrai Tibor Charlie és Kézdy Luca (hegedű).