A mára kultikussá vált Vígszínházi A Pál utcai fiúk musical idén ünnepli bemutatójának tizedik évfordulóját. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, de az eredeti szereposztás és az alkotók most újra összeállnak, hogy egy különleges jótékonysági koncert keretében ismét megszólaltassák a darab legkedvesebb dalait.
Az esten Dés László és az általa összeállított zenekar kíséri a fellépőket.
Vendégként színpadra lép a A GRUND - vígszínházi fiúzenekar –, valamint az eredeti szereposztás tagjai, többek között Wunderlich József, Vecsei H. Miklós, Józan László, Ember Márk és Fesztbaum Béla.
Az est profitját jótékony célra ajánljuk fel: ez teremti meg az alapját a most induló A Pál utcai fiúk-díjnak, amelyet ezentúl minden évben olyan fiatalokból álló önszerveződő közösségek kapnak majd, amelyek példát mutatnak összetartásból, bátorságból és közösségépítésből.
Nagy szeretettel várunk benneteket, hogy együtt ünnepeljük a tízéves évfordulót, az eredeti csapat újbóli találkozását, és mindazt, amit a Grund jelent számunkra. Éljen a Grund!